Mindenkinek kellemes délutánt kívánok, én ma egyik kedvencemet készítettem ebédre , remekül sikerült készítettem róla néhány fotót is.Bár tudom, hogy ezt többnyire ismeritek, de azért megosztanám veletek az én receptemet.
Rakott burgonya: hozzávalók:
15dkg lecsó kolbász
10 dkg füstölt kolbász
1 fej vöröshagyma,
4tojás,
10- 12 db krumpli
10dkg sajt
5dkg vaj ( margarin )
3dl tejföl+ víz,
elkészítés:
a krumplit és a tojást megfőzzük , előkészítjük, a a kolbászt feldaraboljuk a hagymát karikára vágjuk,
Majd előkészítünk egy erre megfelelő tálat, és a hozzávalókat, rétegezve, beletesszük, közbe vaj darabkákat rakunk közé, és fűszerezzük sóval és vegetával,
A tetejére híg tejfölt teszünk ( 3 dl tejföl + 1/2dl víz) Betesszük a sütőbe, a mikor már félig átsült reszelt sajtot teszünk a tetejére. és pirosra sütjük
Ma vettünk egy doboz, áfonyát, mert érdekelt, hogy milyen is valójában. Aztán hazaérve azon tűnődtem, mit is készítsek belőle. Keresgetem itt az interneten, hát volt néhány recept ami felkeltette az érdeklődésemet. Aztán még is úgy döntöttem, hogy elfogyasztjuk gyümölcsként. nagyon érdekes íze volt, nem volt magja, nekem ízlett. Mire észbe kaptam, már majd nem megettem az összes gyümölcsöt, igaz ugyan hogy csak néhány dkg volt az egész. Amíg itt keresgettem, érdekes információkat tudtam meg róla.
Az áfonyák festékanyagai az antioxidánsok, amelyeknek védő hatásuk van olyan betegségekkel szemben, mint a rák valamint a szív-és érrendszeri betegségek. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és számos vitamint tartalmaz. Kiemelkedõen magas a kálium tartalma, van benne továbbá kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. Tudományosan is elfogadott szer látószervünk különféle betegségeire. A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga. Baktériumölő hatással is rendelkezik.
Érdekesség
A fekete áfonya levele, akár nyersen fogyasztva enyhe vércukorszint-csökkentő hatása miatt, jó a cukorbetegségre.
Ennek utána is néztem, ugyan is a párom is fogyaszt egyfajta gyógytea keveréket, ami 10 féle összetevőből áll. Közöttük szerepel ez a gyógynövény is. Bővebbet erről későbbi bejegyzésben fogtok olvasni. Ugyan is párom is insulinos cukorbeteg, már több mint 2 éve. Másfél éve gyógyteát fogyaszt, ami neki bevált
Felhasználása:
Nyersen fogyasztva gazdag A, D, C vitaminforrás, és a vastartalma is igen magas. Turmixnak elkészítve kiváló hűsítő ital. Sütemények, torták alapanyagaként is népszerű. Készíthetünk belőle szószt, dzsemet, amelyek a vadhúsok egyik legismertebb ízesítői. Fogyaszthatjuk szörpnek, lekvárnak, krémnek, likőrnek, bornak elkészítve.
A vörös áfonya terméséből ízletes salátát készíthetünk
Sajtos_ Rúd (sajtos rudacskák) Ezt a kis receptet szeretném ajánlani nektek bármilyen bulira, partira, és az ünnepi asztalra. Erre aztán lehet sörözni ! Igazi kínáló ínyencség.
hozzávalók:
40dkg liszt ( vegyesen rétesliszt és sima liszt)
2 db tojássárgája
1 ráma margarin (25dkg)
1 cs sütőpor
15- 20 dkg trappista sajt (reszelt sajt)
½ kis pohár tejföl (1,5dl)
1 kk. só, ízlés szerint köménymag
Elkészítés:
A lisztet a sajttal összekeverjük, és elmorzsoljuk a margarinnal.
Az egészhez hozzáadjuk a sót és a sütőport a tojássárgáját, és annyi tejfölt,
Hogy a tésztát összetudjuk gyúrni. Ha a tészta összeállt egy kis ideig pihentetni érdemes.
Majd kicsit lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk.(Kb. 1cm – re)
Tetejét megkenjük egy egész tojással (vagy felvert tojásfehérjével) erre trappista sajtot szórunk és ízlés szerint köménymagot ( esetleg sót)
Derelyevágóval ( v. késsel) 2cm-es csíkokra vágjuk. Közepes meleg sütőnél világosra sütjük.
Jó étvágyat hozzá ! itt is megtalálható ez is az én receptem lakoma oldalan még 2007- ből A baráti kör oldaláról került oda.
Már nagyon régen készítettem gyümölcs levest ezért most ünnep ide - oda, rászántam magam
Vegyes gyümölcs leves
hozzávalók:
Hozzávalók:
3 db nyári alma,
5 szem szilva,
2 db őszibarack
1/2 citrom héja,
5-6 szem szegfűszeg,
egy darabka egész fahéj,
1,5 dl tejföl,
2 evő kanál liszt,
2 e. k. cukor+ 2 e, k. diétás édesítőszer,
2 l víz,
mokkás kanál só
Elkészítés :A gyümölcsöt apró darabokra vágtam, és sós édes vízben a hozzávalókkal 10 percig főztem, az alma es a gyümölcsök szinte majdnem szétfőttek. Néhány percig levetem e tűzről, majd a tejfölt elkeverem csomómentesen 2 e.k. liszttel, és egy kevés vízzel, és szűrőn keresztül a levest besűrűsítettem vele. Majd lehűtöttem , és hidegen tálaltam