2010. szeptember 5., vasárnap

Májpástétom

  Ezt a receptet régebben találtam, most rászántam magam hogy kipróbáljam.
 Elkészítés: 1/2 kg májjal készítsünk resztelt májat.

 Én most csirkemájjal készítettem.
Hozzávalók:
  •  50 dkg máj
  •  3 fej vöröshagyma,
  •  1e.k pirospaprika,
  •  3-4 e.k olaj,
  • őrölt bors, majoránna  só,
 A vöröshagymát megfelelően apróra összevágjuk, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk májat. Mikor elkészül a resztelt máj, akkor fűszerezzük.

 Májpástétom: hozzávalók
  •  1/2 kg májból resztelt máj,
  •  2 dl tej,
  •  2 zsemle,
  •  3 tojás,
  •  só ,bors ízlés szerint,
  •  kb1dl étolaj.





 Elkészítés:
A resztelt májat húsdarálón megdaráljuk, hozzáadunk 2 db tejben áztatott zsemlét, és a tojásokat, ízlés szerint fűszerezzük  
  Majd kiolajozzuk a jénai tálat, behelyezzük a masszát, majd a tetejére is teszünk néhány evőkanál étolajat. Kb 180C fokos sütőben 20 percig sütjük 

 Melegen és hidegen is fogyasztható.
Főételnek is kitűnő krumplipürével és savanyúsággal.
Mi hidegen fogyasztójuk vacsorára kovászos uborkával

2010. szeptember 2., csütörtök

Kelbimbós - zöldség leves

  Nehéz volt  ma kitalálnom, milyen  levest is  készítsek, volt ugyan  friss zöldségem a hűtőszekrényben, de valahogy nem volt  kedvem  hozzá.  Ezért aztán itt az interneten is körülnéztem. Olvastam  valahol,  hogy Kelbimbóleves, arra gondoltam saját elképzelésem alapján én is  készítek,  mivel  volt még a fagyasztóba  egy  darab megbontott zacskóval.

 Íme az én levesem  hozzávalói:
  •  20dkg milelit kelbimbó,
  •  2 fehérrépa, 
  •  2 sárgarépa,
  • egy darabka zeller, 
  • 1 fej  vöröshagyma, 
  • zöldség és zeller levél 
  •   fűszerek:  köménymag  só,  vegeta, 
  • 1teás k.  pirospaprika, 
  • 1 e.k.  szalonnazsír,
  • 1e.k. liszt,
  • 2 liter víz 
elkészítés:
A zöldségeket feldaraboltam és  a kelbimbóval együtt   szalonna zsíron  megpároltam  sóval  és vegetával  köménnyel együtt,  majd mikor megpuhult, hozzáadtam  a lisztet  és  a pirospaprikát, majd  felengedtem  2l  vízzel. hagytam  hogy egyet forrjon  ez  kb 10 perc volt. Majd külön  kifőztem a levestésztát és már kész is volt.  Hát  remekül sikerült, ízletes  finom  levest  kaptam

Egyszerű lekvár készítés

Már többször kipróbáltam ezt a módszert,  nekem  bejött. Most szilvalekvárt készíttetem, de más gyümölccsel is megoldható. Néhány éve cseresznye lekvárt  készíttetem, egyik  évben őszibarackot.  Mindegyik  nagyon  jól sikerült
 Most volt egy kis szilva, azt kimagoztam  és húsdarálón  ledaráltam.

Ezzel a módszerrel  kb. 1/2 óra alatt elkészültem, a lekvárt csak  rövid ideig  kell főzni. Most diétásan édesíttetem  meg. A gyümölcshöz adtam  fahéjat és szegfűszeget is,  mivel ez a szilvához  nagyon illik.

  Egyik évben ezt a tartósítót a sárgabarack lekvár készítésnél is  kipróbáltam.

 A recept leírása  a tartósító tasakon  megtalálható !

2010. augusztus 31., kedd

Tegyünk el télire

 Már jó ideje itt  befőzés és a tartósítás ideje.
 Sokáig nem nagyon tudtam télire befőzni, pedig jó dolognak tartom.   Sok- sok évvel ez előtt a volt anyósom tett el savanyú uborkát, de megforrt neki. Én mihelyt lehetőség kínálkozott készíttetem savanyú uborkát, de sajnos nem olyan lett, mint vártam. A következő évben, kész savanyúság tartósítót vásároltam, már nem tudom milyen márka volt. Aztán néhány éve kb. 3, Angi -tól kaptam egy ötletet. Elmondta, hogy milyen kész savanyúság tartósítóval készíti a vödrös savanyúságot.  Mivel volt bőven befőttes üvegem ezért én
 7 kis üveg uborkához elég volt, egy csomag savanyúság tartósító.

üvegben készítettem savanyúságot, azóta is így készül, mert elsőre nagyon jól sikerült. Nekem ugyan nincs kertem, de egyik ismerősünk rendszeresen minden évben gondoskodik arról, hogy legyen friss eltenni valóm. Idén is több alkalommal hozza a frissen szedett uborkát.






Már kitapasztaltam, hogy nagyon ízletes a savanyúság, ha többféle zöldségféle van együtt. Így most idén is tetem el paprikát, amit először félbe vágtam, kiszedtem a magházát, majd hogy kisebb helyre tudjam elhelyezni még egyszer félbe vágtam.
 Tettem bele zöld paradicsomot, és hagymát is. Másik előző években gyöngyhagymát, most az idén nem tudtam piacra menni, ezért úgy gondoltam hagyományos vöröshagymát adok hozzá. A hagymát megtisztítottam és 4 felé vágtam, így került az üvegbe

 Készítettem csalamádét is, a hozzávalókat V gyaluval vágtam össze. Amikor ez nem volt akkor csak kézzel. Egyik évben elkövetem azt, hogy megsóztam a hozzávalókat, ezt nem ajánlanám senkinek, mert ez nem jött be. Viszont ha csak összeszeljük és betesszük az üvegbe, akkor nagyon jó eredmény, legalábbis nekem az volt, ízletes ropogós savanyúságot kaptam.



 Nagyon egyszerű a csalamádé jelegű savanyúság
 Régebben azt csináltam, hogy:
2 kg paprika, 2 kg vöröshagyma, 2 kg káposzta, 1 sárgarépa, 1 kg zöld paradicsom, 1kg uborka.

 Most eltértem ettől, annyit tetem mindenből amennyi éppen volt itthon, ez is jól sikerül.
 Vegyes vágott savanyúsághoz, felhasználtam vöröshagymát, uborkát, paprikát, zöld paradicsomot, és sárgarépát.  Most káposztát nem tettem  bele .
A sárgarépa nagyon  finom  benne, mert egy idő után kicsit megpuhul., savanyúságnak  pedig édeskés ízt ad.



Ezért ajánlanám szívesen mindenkinek, aki savanyúságot készít, és még nem ismeri, próbálja ki bátram.
 A tartósító hátoldalán ott a recept ezért nem írtam le.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...