2010. augusztus 27., péntek

Teakeverék cukorbetegeknek, és egy történet

Már  meséltem  róla, hogy van egy gyógytea keverék amit mi állíttattunk össze egy recept alapján  nagyon jó be vált.  Most szeretném, itt megosztani , hátha van olyan  akinek szintén szüksége van  rá.

 A  párom több mint  két éve insulinos cukorbeteg  lett.  Mivel olyan egyéniség,  hogy szereti  karbantartani az egészségét  mindenféle gyógymódot és vitamint, egyéb  készítményeket kipróbál. Ö erre költ ( ez a szenvedélye )  Így aztán mikor  megbetegedett, nehezen fogadta el , hogy mindjárt injekcióra  állították  be.Ezért elkezdet  keresni olyan szert  ami segíti a vércukor szintjét karban (rendben)  tartani.
Titkon abba bízott, hogy majd nem  kell inzulint adnia naponta  4x, hát  még  nem tart ott. Viszont mikor  2008 - ban  beállították erre a gyógyszerelésre 26NE és 32NE inzulint ( kétfajtát )  napi  4X adott be  magának. Most úgy áll a dolog, hogy annak az akkori mennyiségnek a  felét adja csak  12NE és 18 NE ad  be magának, a vércukor értéke nem túl magas  5 - 7 között van ( mozog), annak  függvényében , hogy  hogyan  étkezik.

   Ezt  találta egy internetes fórumon: Most  bemásolom ide

Sziasztok!   (Canadai magyarok fórumán olvastam....)
Egy kedves ismerőstől kaptam egy tea receptet, ami cukorbetegségre jó. Ki van próbálva, a férjem cukorszintjét rövid idő alatt normál szintre csökkentette, ami azelőtt se a gyógyszerekkel, se a híres György-teával nem sikerült.

Íme a recept:


CUKORTEA:
  • szederlevél 50g
  • fehérbabhéj 100g (!!)
  • fekete áfonyalevél 50g
  • zsályalevél 50g
  • kecskerutafű 50g
  • gyermekláncfűgyökér50g
  • tarackgyökér 50g
  • borsmentalevél 50g
  • bojtorjángyökér 50g
  • édeskömény 50g 

Egy nagy tálban összekevered a teafüveket. Egy púpos evőkanálnyit leforrázol fél liter vízzel.
25 percig áll. 
Iszogatod egész napra elosztva.


FONTOS: reggelente beveszel egy MEGAKRÓM tablettát (ezt is bioboltban v. gyógynövényboltban kapod meg).
Így együtt a kettő (tea+Megakróm) nagyon jól rendezi az inzulinszintet,beáll a jó vércukorszint.

Ha beválik,akkor emeld az adagot:tehát egy liter teát csinálj 2 púpos evőkanál teafűvel. (A Megakrómból egyet kell éhgyomorra).

Megjegyzem, Megakrómot nem kaptunk, ezért egy másik krómkészítményt használunk. Egy liter teát készítek minden nap, és azt a férjem napközben megiszogatja. Minden ízesítés nélkül. Javaslom, akinek hasonló problémája van, próbálja ki, megfizethető, beszerezhetők az alapanyagok, egy próbát megér!
 Hát  megpróbáltuk   2009- ben valamikor februárban  kezdtünk  hozzá, először elég nehezen  kaptunk meg  minden  hozzávalót, végig  kellett  járni több üzletet is, hogy összetudjuk  szedni. Később találtam egy üzletet ahol az összes hozzávalót  megrendelték, azóta is  erről a helyről szerezzük  be.  ( internetes  hálózaton  keresztülrendelik meg nekünk)  Ez a mennyiség akkora adag,  hogy KB 3- 4 hónapig  elég.

 Teakészítésről néhány fotót  is készítettem
 A párom egész  nap ezt issza egész  jól megszokta,  este  elkészíti, a munkahelyére is viszi magával.   1 l -t készít naponta .
 Természetesen szedi  hozzá reggelente a Megakróm Tablettát is.  ( Króm  tablettát,  nagyon sok félét  lehet  kapni szinte mindegyik jó)
Megkóstoltam én is a teát, szerintem érdekes íze van  meg lehet inni ízesítés nélkül is .












Ez  lett abból  hogy egy próbát  meg  ér
 Az elkészített  tea
 

2010. augusztus 26., csütörtök

A csirkemell és a cukkini

 Történt egyszer régen, egy kirándulás  alkalmával akciós menüt ettünk, ahogy a mai napig is  szoktuk ez  már  több  mint 2 éve  volt. Veszprémbe voltunk, van egy  hely ahol rendszeresen étkezünk.  Erről majd  legközelebb  talán  valamikor írni  fogok.
Nem is ez a lényeg, hanem akkor ettem először ilyen,  felkeltette  a kíváncsiságomat,ott nagyon  remekül készítették el. Az ízét talán még most is emlékezetembe őrzöm  Cukkinis csirkemellet ettünk. A receptjét sokáig  kerestem, próbáltam kísérletezni,  aztán valahogy még is  rátaláltam több változatra is. Ez a recept közelíti meg a legjobban. Már régóta, készülök,  hogy ezt is feltegyem ide  a blog-ba.  Ez fantasztikus, hogy ennyi mindent lehet  cukkinivel  készíteni

. Én  nagyon szeretem,  most az elkészítésének folyamatát örökítettem  meg azért, mert csodálatos dolognak tartom. Én  aki  a hagyományos konyha  híve vagyok,erre soha nem  gondoltam.

Cukkinis csirkemell
Hozzávalók:
  •  40 dkg csirke mellfilé
  •   3 db zsenge cukkini
  •   3 gerezd fokhagyma
  •   3 dl tejszín
  •   1 csokor kapor
  •   só
  •   bors
  •    pici liszt  ( 1 evőkanál)
  •   olívaolaj  (étolaj )
 Elkészítés:


A húst kockákra vágom, a cukkinit félbevágom, majd szeletelem. Egy nagyobb serpenyőben megmelegítem az olajat, beleteszem a





csirkemellet, fehéredésig sütöm. Majd hozzáadom a cukkinit,



és ha már félig megpuhult, rászórok kb.
1 evőkanál lisztet. Felengedem tejszínnel, belenyomom a fokhagymát, sózom és borsozom, megszórom az aprított kaporral.
 Egy kicsit  másképp
 Én előszö  a kaprot, a foghagymát adtam  hozzá, az örölt  bors majd nem kimaradt. Azt tapasztaltam  hogy a sózással vigyázni  kell , legalább is ennél az  ételnél nekem, mert már töbször előfordult , hogy nekem kicsit sós  volt. Nem vagyok mester szakács, lehet  hogy ide, nagyon  kevés  kell. Ezt még  ki kell   tapasztalnom. De szerintem, a lisztel is vigyoznom  kell legközelebb, most egy pupos  evő kanállal adtam hozzá. a receptben egy  két  dolog nincs pontosítva.  Az oliva olaj  helyet én  napraforgó olajat  használtam  azzal még nem  probáltam ki..
 Néhány percig fent  hagyom a tűzzön, és már el is  készült. 

Párolt rizzsel tálalom.

Jó étvágyat!

2010. augusztus 25., szerda

Paradicsom leves másként

Most egy olyan receptet hoztam, melyet az egyik internetes fórumon találtam. Nem is gondoltam  volna, hogy ennyire  finom lesz,  ha elkészítem.

Paradicsomleves zellerrel

Hozzávalók:

  • 1 zsenge zellergumó
  • 2 ág zellerlevél
  • 1 nagy dobozos paradicsom püré ( vagy paradicsomlé)
  • 1 kanál zsír, vagy olaj
  • 1 kanál liszt
  • 4 evőkanál rizs (vagy 10-15 dkg apró levestészta)
  • pirospaprika, só, bors, ételízesítő (vagy 1 leveskocka)
  • ízlés szerint cukor     
 Én a következő képen  készítettem el:
A zellergumót megfelelő előkészítés  után feldaraboltam, és kevés ételízesítős vízben puhára  főztem,  majd leszűrtem és  kézi burgonyanyomon  átnyomtam ( vagy lehet volna turmixgéppel  pépesíteni )

A zsiradékon világos rántást készítek, tűzről levéve pirospaprikával , majd felengedem kb 1/2 liter vízzel és hozzáöntöttem a paradicsom levet( ami házi eltevéssel készült), és a pépesített zellert, ételízesítőt Melyhez  még előzőleg  , hozzáadtam az összevágott zeller zöldet is, majd visszahelyezem a tűzre.
Fűszereztem, sóval  vegetával, cukorral ( tettem  bele egy  kis diétás  édesítőt) ,tettem bele még 2-3 babérlevelet is.  Pótoltam   a vizet, hogy megfelelő sűrűségű legyen, Néhány percig forraltam, majd külön  kifőztem a levesbetétet, és már el is  készült. Nekünk  nagyon ízlett, még levesbetét nélkül is  nagyon finom volt. Ezt máskor is elkészítem,   mert remekül sikerült.

Eredeti leírás:

A zellergumót tisztítás után feldarabolom, és kevés ételízesítős vízben puhára párolom, villával vagy robot géppel pépesítem. A zsiradékon világos rántást készítek, tűzről levéve pirospaprikával és borssal meghintem, majd felengedem kb 2 liter vízzel. Hozzáadom a paradicsom pürét és pépesített zellert, ételízesítőt vagy leveskockát, elkeverem, majd visszahelyezem a tűzre. Ha rizzsel készítem, ilyenkor teszem bele, ha tésztával csak forrás után adom hozzá. Beleteszem a megmosott zellerágakat is, és addig főzöm, amíg a rizs, vagy a tészta megfő benne. Szükség szerint a vizet pótolom. Ha kész, után fűszerezem ha szükséges, és hozzáadom a cukrot is, ízlés szerint. Friss zellerlevéllel díszítve tálalom, akár hidegen, vagy melegen. Aprított snidling és petrezselyem levél ehhez is dukál.
Jó étvágyat!

 Én őrölt borsot nem tettem  bele, az  véletlenül kimaradt, de egyébként is  keveset használom  ezt a fűszert.

           

2010. augusztus 24., kedd

Az egyik kedvenc ételem

Mindenkinek kellemes délutánt kívánok, én ma egyik kedvencemet készítettem ebédre , remekül sikerült készítettem róla néhány fotót is.Bár tudom, hogy ezt többnyire ismeritek, de azért megosztanám veletek az én receptemet. 
Rakott burgonya:
            hozzávalók:
  •   15dkg lecsó kolbász 
  •   10 dkg  füstölt  kolbász
  •   1 fej  vöröshagyma,
  •   4tojás, 
  •   10- 12 db  krumpli
  •   10dkg sajt 
  •   5dkg vaj ( margarin )
  •   3dl tejföl+ víz,

 elkészítés:
 a krumplit és a tojást  megfőzzük , előkészítjük, a a kolbászt feldaraboljuk a hagymát karikára vágjuk,
Majd  előkészítünk egy erre megfelelő tálat, és  a hozzávalókat, rétegezve, beletesszük, közbe vaj darabkákat rakunk közé, és  fűszerezzük sóval és vegetával,


   A tetejére híg tejfölt teszünk ( 3 dl tejföl + 1/2dl víz) Betesszük a sütőbe, a mikor  már félig átsült  reszelt sajtot  teszünk a tetejére. és  pirosra sütjük
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...