2014. március 16., vasárnap

Csirkemell brokkolival tejszínesen párolva

 Tejszínes brokkolis csirkemell

 A párom olvasta    a brokkoli  jótékony  hatását, mondogatta  hogy  vegyünk  brokkolit  és  készítsek belőle  valamit.  Én nagyon  szeretem a csirke  mellet, így arra  esett  a választásom .
 Most  tejszínes öntettel  készíttetem el .

Hozzávalók

  • 1db  csirkemell,
  • 1 brokkoli, ( kb 1/2 kg)
  • 1 fej vörös hagyma ,
  • 4 gerezd  fokhagyma,
  • 1/2 dl  étolaj,
  • vegetta,  ( ízlés  szerint )
  • fehér őrölt bors , 
  • só,  
  • 1, 5 dl tejföl ( kb 5 evőkanál )
  • 2dl  főzőtejszín , 
  • 15  dkg  trappista  sajt, (reszelve nagy lyukú reszelőn )
  • 1dl víz ( kb )



elkészítés   

A brokkolit rózsáira szedem és 2 evőkanál étolajon 1 kiskanál vegetával 1dl vízben megpárolom. Közben a csirkemellet kicsontozom és szeletekre vágom, kiklopfolom. Majd egy fedeles jénai edényben elősütöm ( párolom )kb . 15 percig 200 C  fokon  , úgy  hogy  kifehéredjen a csirkemell.  

Majd kiveszem a sütőből, várok, hogy meghűljön, akkor tovább tudok vele dolgozni . 






 A húst szeletekre szedem,   felét a jénai tálam  aljára rakom , majd rá  helyezem  a  párolt brokkolit, és  vöröshagymát   és  fokhagymát, közben  fűszerezem, ( sózóm ,  borozom) majd  befedem  a csirkemell  másik  felével, és ráöntöm  a párolásnál  megmaradt   húslevét. Lefedem,  a jénai tálat  utána   vissza teszem  a sütöde, de kb.  15 percig sütöm. 
Majd  következik  a tejszínes massza   hozzáadása .  
 Egy tálba összekeverem 2dl tejszín a tejfölt és a sajtot, Hozzáadom az15 perc eltelte után.  A   párolt  brokkolis  csirkemellre öntöm   és  még  15 percig tovább  sütöm, A tetejére  még reszelek  sajtot teszek.


 . Közben leveszem  a jénai tál  tétjét  és egy kicsit  pirosra sütöm. / megpirítom   a tetejét/  
 Ha elkészül  párolt rizzsel tálalom.   Nagyon finom omlós lett  a csirkemell .

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...